Itt a legújabb okos gyógyszer: minden, amit az Adrafinilről tudnod kell!

Posted by Szexvital.hu 2019-12-22 0 Hozzászólás

Vannak olyan okos gyógyszerek, vagy ahogy talán jobban elterjedt „okos drogok”, amik a kábítószerekre jellemző mellékhatások nélkül arra valók, hogy felpörgessék az agyadat. Persze, ha ilyet használsz, akkor nem a flash a lényeg, vagy az őrülten jó szex, hanem inkább az olyan praktikus kis dolgok, hogy jobban tudsz koncentrálni a munkádra és többet is végzel el belőle. Elég kiábrándító, nem igaz? Főleg úgy, hogy mint kiderült, azért ezekre is eléggé rá lehet csúszni…

Korábban írtunk már a nootropikumokról és a legális drogokról, de ismétlésül álljon itt róluk néhány szó. Alapvetően mindkettőnek az a funkciója, hogy serkentsék az agyadat, hiszen mindannyiunk életében adódhatnak olyan helyzetek, ami megkívánja a fokozott éberséget. Azt, hogy jobban tudj koncentrálni, gyorsabban sajátítsd el az új ismereteket és több mindenre emlékezzél a szokásosnál.

Ezek a képességek mind egyénfüggők, de máshogy tudjuk használni őket az egyes életszakaszokban, illetve életkorokban. Azonban az egyetemi vizsgaidőszakban, vagy egy különösen stresszes munkahelyi feladat elvégzéséhez úgy érezheted, hogy nem elég az, amit magadtól teljesíteni tudnál és egyszerűen szükséged van a külső támogatásra, illetve a fáradtság leküzdésére.

Általában ilyenkor jönnek az alternatív megoldások

Jobb esetben te is az olyan természetes nootropikumok mellett teszed le a voksodat, amik a természetben megtalálható növények segítségével bírják nagyobb munkatempóra az agyadat. Ilyen nootropikum például a Ginkgo Biloba, a Macsakakarom, a Süngomba és a Gotu Kola is, amiknek a hatásosságát már számos orvosi tanulmány bizonyította.

Ahogy azoknak a „legális gyógyszereknek” a veszélyeit is, mint amilyenekkel akkor szembesülsz, ha valamilyen amfetaminszármazékból készített szert használsz, például az Adderal. Ezek a szerek nemcsak addiktívak – vagyis függőséget okoznak –, hanem még agresszívvá, ellenségessé és kissé mániássá is tesznek. Egyénfüggő, hogy ki hogyan reagál rá, de a veszélyek mindenkinél adottak.

Nincs ez másként a Modafinil esetében sem

Ez a Szilícium-völgy egyik legnépszerűbb okos drogja, ami nélkül az ott dolgozó zsenik használnak, akik folyton folyvást a határidők, a fejlesztési kényszer, az alvászavar és a narkolepszia kedvesnek nem mondható elegyével küzdenek.

A Modafinil egyik legnagyobb veszélye, hogy bár vizsgálták már néhányszor, a pontos hatásmechanizmusa még mindig nem ismert. A tudósok csupán valószínűsítik, hogy a dopamin felszívódását gátolja meg, így növelve a dopamint szintjét az agyban, de egyelőre ez még eléggé szürke zónás kategória.

Az viszont biztos, hogy a kokainhoz hasonló – csak némileg enyhébb változatban jelentkező – tüneteket produkál, és rendszeres használat esetén függővé teszi a fogyasztóját. Éppen ezért eléggé veszélyes, hogy a tengerentúlon például a katonák alvási problémáit próbálják orvosolni vele. Egyébként a címben is említett Adrafinil pont a Modafinil egyik „mellékterméke”.

Az Adrafinil és ami mögötte van

Mondhatjuk úgy, hogy az Adrafinil nem egy mai „bútordarab”: bár fentebb azt említettük, hogy ez a legújabb okos drog, igazából arra céloztunk, hogy az elmúlt néhány évben a virágkorát éli ez a szintetikus nootropikum. Az Adrafinilt ugyanis egy francia gyógyszerészcsoport, a Laboratoires Lafon már az 1970-es években felfedezte, mégpedig akkor, amikor természetes fájdalomcsillapítók után kutatták.

Az Adrafinil ugyan ebből a szempontból nem felelt meg az elvárásaiknak, a kutatók több vizsgálat lefolytatása[1] és nem kevés állatkísérlet során mégis azt vették észre, hogy a vegyület stimuláló hatást vált ki a kísérleti alanyokban. Ezen vizsgálatok során jöttek rá arra is, hogy az Adrafinilből a metabolizmus során Modafinil lesz, így ezt tekintik utóbbi elővegyületének.

Az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején már embereken is kísérleteztek[2] vele, majd 1984-ben Amerikában már forgalomba is hozták, de csak és kizárólag vényre kapható, ahogy például Franciaországban is. Vannak azonban olyan országok, ahol még receptre sem lehet kapni – köztük van például Magyarország is – bár az online világ térhódításának köszönhetően, külföldről is meg lehet rendelni.

Adrafinil: a vélt hatások nyomában

Az Adrafinil igazából egy stimuláns: hiperaktivitás okozása nélkül tesz éberebbé és koncentráltabbá. Bár a pontos hatásmechanizmusa felméréséhez még további kutatásokra van szükség, mivel az eddig elvégzett kísérletek többsége, illetve az ezek alapján megírt tanulmányok kisebb létszámú csoportok megfigyelésén alapulnak, ezért objektívebben mérhető adatok kellenének.

Ezen fenntartások ellenére vannak olyan vélemények, miszerint javítja például a memóriát, de hatással lehet a koncentrációs képességeinkre, a tudatosságunkra, valamint a hangulatunkra is – ugyanúgy, ahogy a Modafinil.

Mire ajánlják még a pártolói?

  • Narkolepsziára: ez az egyik legalattomosabb alvászavar, mert az alvás-ébrenlét ciklus váltakozását zavarja meg váratlan, az ébrenlétbe is betörő alvásrohamokkal, esetleg hallucinációkkal. Veszélyes betegség, hiszen ezek a hirtelen alvásrohamok akár vezetés vagy más, fokozott figyelmet követelő helyzet közben is előfordulhatnak, így nagy a baleseti kockázat.
  • Kognitív zavarok kezelésére: főként idősebb betegek körében figyelték meg, hogy az Adrafinil javítja a fizikai és a kognitív sebességüket is, különösen az antidepresszánsokkal összehasonlítva.
  • Depresszióra: bár a kísérleti alanyok az Adrafinil antidepresszáns hatását elég gyengének írták le, arról mindannyian beszámoltak, hogy kisebb-nagyobb mértékben, de javította a hangulatukat a nootropikum.

Azért mellékhatásokból sincs hiány

Bár az Adrafinil egyik legfőbb előnye, hogy nem idéz elő más stimulánsokhoz, antidepresszánsokhoz vagy drogokhoz köthető szorongásos tüneteket és hiperaktivitást, de azért mellékhatásokból itt sincs hiány.

Az Adrafinil huzamosabb ideig tartó szedése esetén ugyanis jelentkezhet:

  • fejfájás,
  • álmatlanság,
  • étvágytalanság,
  • bőrreakciók,
  • hányinger,
  • hosszabb használat esetén májkárosodás,
  • magas vérnyomás.

Emellett az FDA (Amerikában a gyógyszereket és élelmiszereket bevizsgáló testület) sem hagyta jóvá az Adrafinil orvosi használatát – csak a metabolitjáét, a Modafinilét –, ráadásul még a WADA (Doppingellenes Világszervezet) tiltólistájára is felkerült – oda már a Modafinillel együtt.

Szóval egyelőre kissé kaotikus az Adrafinilt körüli helyzet, mindenesetre Magyarországon legális forrásból nem lehet hozzájutni. Az OÉGYI rostáján fennakadt, csak a Modafinilt és azt is csupán narkolepsziában szenvedő betegek számára, egyedi gyógyszerengedélyezési eljárás keretében és roppant szigorú orvosi felügyelet mellett.

Természetesen semmi nem akadályozhat meg senkit sem abban, hogy egy-egy kevésbé szigorúan szabályozott ország webshopjaiból beszerezze magának ezeket a ki tudja miket tartalmazó készítményeket, mégis jobban teszed, ha vigyázol velük.

Ha mégis extra agyserkentésre lenne szükséged és nem elég a kávéban lévő koffein vagy a teában található L-Theanin, használd a természetes nootropikumokat: a Ginkgo Bilobát, a Süngombát, a Gotu Kolát és a Macskakarmot. Mert az egészséged nem játék!

 

[1] Examine.com; Kamal Patel: Adrafinil - https://examine.com/supplements/adrafinil/
[2] Pulseheadlines.com; Pablo Luna: An Introduction To Adrafinil: What You Should Know - https://www.pulseheadlines.com/an-introduction-to-adrafinil-what-you-should-know/73041/

Hozzászólás