Újra szabadabban, mégis aggódva
Az elmúlt több, mint egy év mindennek mondható, csak éppen átlagosnak nem. Olyan élethelyzeteken kellett keresztülmennünk, amelyekkel korábban csak filmekben találkoztunk. Mindenki várta az újranyitást, mégsem tudunk gond nélkül visszatérni a korábbi életünkhöz.
Szabadság és félelem
A COVID járvány mindent megváltoztatott. Ami korábban természetes volt, arról most kiderült, hogy csak mi hittük azt róla, hogy természetes. Valójában rá kellett ébrednünk, hogy tulajdonképpen semmi sem az. Nem magától értetődő, hogy együtt lehetünk a szeretteinkkel, hogy megölelhetjük őket, hogy megfoghatjuk a kezüket. Az sem, hogy azt teszünk, amit szeretnénk. És az sem, hogy az évek óta működő vállalkozásunk egy életen át eltart majd bennünket és a családunkat.
Egy pillanat alatt vált minden bizonytalanná. Akik pedig testközelből élhették meg a koronavírus okozta megbetegedést, akár a saját megbetegedésük, akár szeretteik betegsége által, nem csupán a megélhetést és a mindennapi komfortérzetet veszélyeztető bizonytalansággal kellett, hogy szembenézzenek, hanem az életük, és szeretteik életének esetleges elvesztésével is.
Másra sem vágytunk, mint hogy az életünk végre kerüljön vissza a megszokott kerékvágásába. Érdekes, hogy amit korábban nyűgnek véltünk, untunk, vagy csak egyszerűen túl akartunk rajta lenni, az most elkezdett hiányozni. És mindent elkezdtünk félteni. Mert tudtuk, hogy bármikor elveszíthetjük. Most pedig, hogy a vírus úgy tűnik, talán elvonul, kezdjük újra bontogatni a szárnyainkat. De mégsem olyan felhőtlen és gondtalan a visszatérés, mint amilyennek reméltük. Valahogy a félelem még itt maradt.
Az okok
Ennek nagyon egyszerű oka van. Egyszer már átéltük, tavaly nyáron, hogy úgy tűnt, végre fellélegezhetünk. Azonban megtörtént a baj, és ősszel ismét visszakerültünk ugyanabba az elkeserítő helyzetbe, amelybe tavasszal voltunk. Akkor még reménykedhettünk, hogy pár hét és elfelejthetjük ezt az egészet, de az azóta eltelt hónapok alatt bebizonyosodott, hogy a helyzet egyik pillanatról a másikra milyen óriásit tud romlani. Mint ahogy azzal is szembesültünk, hogy a vírus nem csupán rövid időre mozdított ki minket a komfortzónánkból, hanem lehet, hogy jóval hosszabbra, mint gondolnánk.
Ráadásul a fejünk felett lebeg a folyamatos mutációk okozta veszély. A legszörnyűbb pedig maga a bizonytalanság. Nem tudjuk, mi fog történni, mennyiben fogja megváltoztatni az életünket és mennyi ideig kell alkalmazkodnunk hozzá. Nem tudunk előre tervezni, hiszen mindent felülír a vírus és a miatta hozott intézkedések. És amíg korábban úgy érezhettük, hogy a saját életünk alakulása felett mi hozzuk a döntéseket, most rá kellett jönnünk, hogy az árral sodródunk csupán. El kellett fogadnunk, hogy vannak olyan élethelyzetek, amikor semmilyen beleszólásunk nincs abba, hogy mivel és kivel töltjük az életünk napjait. Ez pedig mindenkit megviselt.
A stressz
A vírus hatására folyamatos stresszhatásnak voltunk kitéve. Elsősorban a betegségtől, a haláltól, a szeretteink elvesztése miatti félelem okán. Ezt tetézte, hogy sokunknak a megélhetése is veszélybe került, és mivel az ok előre nem volt látható, így a megoldás sem volt kézzelfogható. Senki sem tudta, meddig tart, milyen méreteket ölt, mikor lesz vége, így a vállalkozások nagy része is igen nagy bajba került. Ehhez hozzájött még a mindennapi életünk megváltozásával járó stressz. A családok össze voltak zárva az otthoni munka és az otthoni oktatás miatt, így jóval több vita és veszekedés zajlott le, mint a normális hétköznapokban. Mindenkinek több szerepben is helyt kellett állnia, ráadásul olyan életkörülmények között, amelyekre korábban soha nem volt példa az életünkben.
Akinek pedig lelki problémái adódtak, az kénytelen volt egyedül szembenézni velük, hiszen az orvosi ellátás is csak korlátozottan állt rendelkezésre. Az sem volt megoldható, hogy átbeszélje a problémáit a szeretteivel, a barátaival, hiszen mindenkitől távol kellett maradni.
Akut stressznek voltunk kitéve mindannyian, melyben óriási szerepet játszott a szorongás és a félelem.
A láthatatlan ellenség
Óriási mértékű bizonytalanság társult a szorongáshoz, hiszen egy láthatatlan vírussal kellett felvennünk a harcot, amelyről nem tudtunk túl sokat. Az információk folyamatosan változtak, ami fokozta a bizonytalanságot. [1] Ez pedig nem tud megszűnni egyik pillanatról a másikra. Ugyan feloldottak elég sok korlátozást, és a vírus is úgy néz ki, visszavonulóban van, nem tudhatjuk, hogy ez meddig fog tartani. Amikor a tudatos kontroll gyengül, akkor utat tör magának a szorongás.
Hiába látjuk, hogy enyhülnek a szigorítások, pontosan tudjuk, hogy a vírus nem tűnt el. Mivel nem látjuk, azt sem tudjuk, mikor van olyan valaki a közelünkben, aki megfertőzhet minket, vagy szeretteinket. Azt sem tudjuk, hogy ha olyan szerencsések is voltunk, vagy vagyunk, hogy nem fertőződtünk meg, ez meddig fog tartani. Mint ahogyan az is szorongást okoz, hogy nem tudhatjuk, mikor lesznek újabb szigorítások, mikor tér vissza a vírus egy újabb, akár az eddigieknél jóval erősebb hulláma. Vagy jön egy újabb vírus, ami megint megváltoztat mindent.
Az eddigi nyugodt, néha unalmas életünk teljesen megváltozott, és ez a változás velünk fog maradni. Most már tudjuk, hogy nem csak a filmekben történhet meg, hogy egy vírus veszélyezteti az emberiséget.
Ha ki is akarunk kapcsolódni, a média folyamatosan önti felénk az újabb híreket. Elbújni nem tudunk, de nem is érdemes, hiszen tudnunk kell, mire számíthatunk, illetve milyen módon élhetünk. Korábban elképzelhetetlen volt, hogy nem mehetünk ki az utcára, hogy nem találkozhatunk a szeretteinkkel, hogy mindent fertőtlenítenünk kell, de még ez sem nyújt biztos védelmet.
Mindenről kiderült, hogy megkérdőjelezhető, és ez az érzés nem múlik el egy pillanat alatt, sőt, valószínűleg egészen másképp fogjuk élni az életünket ezután, még akkor is, ha a vírus valóban lecsengőben van.
Megtapasztaltuk, hogy a megélhetésünk pillanatok alatt veszélybe kerülhet. Hogy az alapvető élelmiszerekhez sem biztos, hogy hozzá tudunk jutni. Láthattuk, hogy sok országban a betegek nem jutottak orvosi ellátáshoz. Ezek a tények mind szorongásra adnak okot. Felerősödhet a betegségektől, fertőzésektől való félelem is, hiszen ahogyan élnünk kellett, az minden volt, csak normális nem. A túlzott fertőtlenítés át tudja venni az uralmat a józan ész felett, és ki tudja terjeszteni a vírustól való félelmet valami egészen káros, mindentől való rettegéssé. Nem csak másokhoz nem érhettünk hozzá, saját arcunkat, szemünket sem érinthettük meg. Ezek mind szorongást válthattak ki, ráadásul ezek a szokások azóta az életünk részévé is váltak, így folyamatosan szorongásnak tesszük ki magunkat általuk.
Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy ezeket a szokásokat megkövetelte a vírus elleni védekezés, de nagyon nehéz megtalálni a határt a normális és a túlzott védekezés között.
Meg kell hát tudnunk tartani itt is, mint minden egyébben, az arany középutat, és bár óvatosnak kell lennünk, nem szabad hagynunk, hogy a félelem és a szorongás átvegye az uralmat az életünk felett.
