
A színek és amit kifejeznek
Vajon milyen hatása van ránk nézve a színeknek és mit mond el rólunk a kedvenc színünk?
A színek vonzásában
A színeknek fontos szerepe van az életünkben. Nem véletlen, hogy ha nincs jó kedvünk, valószínűleg nem a legszínesebb ruhánkat fogjuk magunkra kapni. A színek ugyanis befolyásolják a hangulatunkat, de ez fordítva is igaz, hiszen a hangulatunk is nagyban befolyásolja, hogy éppen milyen színt választunk.
Akár a ruházatunkon viselt, akár az otthonunkban lévő színek igen sokat mondanak el rólunk. Az is, hogy mennyi színt viselünk egyszerre, illetve mennyire színes az otthonunk.
A színek pszichológiája a mentális és az érzelmi hatásokon alapul. Mindenhol színek vesznek körül minket, az otthonunkban, az utcán, a munkahelyünkön. Sokszor érezzük például azt, hogy egy adott helyiségben nem érezzük jól magunkat, és csak később jövünk rá, hogy a baj esetleg a falak színével volt. Ugyanakkor az ellenkezője is gyakran előfordul, amikor egy szín megnyugtat bennünket. Ilyenkor a színek hatnak a tudatalattinkra.
A színpszichológiával foglalkozó szakemberek kísérletekkel igazolták, hogy egy szín képes befolyásolni az ember szellemi, vagy fizikai állapotát. A körülöttünk lévő színek hatással vannak a testi és a lelki állapotunkra, a döntéseinkre, a hangulatunkra. [1]
Erre már az ókorban is rájöttek, és szívesen használták a színterápiát a gyógyászatban is
- a vörös színt a test stimulálására, a vérkeringés fokozására használják,
- a sárga szín megnyugtatja az idegeket,
- narancssárgával lehet növelni az energiaszintet,
- kékkel fájdalmat tudnak csökkenteni, és meg tudnak nyugtatni bennünket.
A meleg színek általában pozitív irányba befolyásolnak minket, míg a hidegek inkább negatív irányba. Míg a meleg színek javítják a hangulatunkat, addig a hidegek közül van olyan szín, amelyik képes akár még szorongást is előidézni. Éppen ezért nagyon nem mindegy, milyen színt viselünk, és milyen színekkel vesszük körbe magunkat.
De mit is jelentenek a színek?
A színek különféle jelentést hordoznak, és különböző hatásokat válthatnak ki belőlünk. [2] Így hát sokat árul el rólunk, hogy milyen színeket viselünk gyakran, és melyik a kedvenc színünk.

Legyen jó a kedved, hogy igazán színesben lásd a világot, amelyben segíthet neked a B-vitamin komplex!
[1] https://www.szupertudatos.hu/a-szinek-pszichologiaja-hogyan-befolyasolja-a-hangulatunkat/
[2] https://pszichozona.hu/szinpszichologia/