Késő bánat

Posted by Szexvital.hu 2021-07-19 0 Hozzászólás

Kétféle ember van, aki olyan pontos, hogy inkább fél órával előbb van a megbeszélt helyen, mint hogy egy fél percet is késsen, és a másik, akire mindig várni kell. A késés rossz annak is, aki elköveti, és annak is, aki elszenvedi. Az, hogy melyik csoportba tartozol, nem biztos, hogy csak rajtad múlik

Te melyik csapatban játszol?

Folyton késel? Vagy gondosan ügyelsz rá, hogy egy perccel se érkezz később, mint ahogyan azt megbeszéltétek? Általában nincs átmenet, valaki vagy a pontos, vagy a folyton késő csoportban van. Persze történnek előre nem látható, vagy nem befolyásolható esetek, és válhat egy pontos ember is késővé. Ilyen lehet, ha hiába indul el akár egy órával is korábban, egy baleset, egy útlezárás miatt el fog késni.

Ezek az emberek ilyenkor óriási stresszt élnek át, és ha van rá lehetőség, még időben jelzik annak, akivel találkoznak, hogy késni fognak. Azonban vannak, akik valamilyen oknál fogva szinte soha nem tudnak pontosak lenni. Szinte lételemük a késés. Ők azok, akik azt gondolják, bőven odaérnek még, holott lehet, hogy akkor indulnak el még csak otthonról, amikor már rég a találkozón kellene lenniük.

 

 

A késés az egyik félnek biztosan kellemetlen

A folyton késők körül elég gyakori a feszültség, hiszen senki sem szereti, ha megvárakoztatják. A notórius késők pedig hiába érzékelik ezt, a legtöbb esetben, ha szeretnének sem képesek pontosan érkezni. Így számukra a szokásos, utazás előtti kellemes izgalom sem létezik, helyette azonban nagyon erős stresszt élnek át, amikor egy repülőjáratot kell elérniük. A legtöbben megugorják a lécet, és nem késnek el, de az akarat sok esetben kevés a pontossághoz.

Ezért válhat egy pontos hobbi késővé

Sokan elégelik meg azt, hogy folyton várniuk kell. Ennek több oka is van. Egyrészt valóban bosszantó, másrészt azt érezhetik akkor, amikor megváratják őket, hogy nekik volt fontosabb az adott találkozó és ők veszik komolyabban a másikat. Ha valaki rendszeresen késik el a velük való találkozókról, akkor ez a pontos ember énképét rontja. Kevesebbnek fogja érezni magát, az egyszerű késést pedig egy ellene szóló, megalázó helyzetként éli meg.

Így van olyan, korábban pontos ember, aki először csak azzal a személlyel szemben áll át a késésre, akire folyton várnia kell, majd később másokkal szemben is elköveti ezt. Ez azonban általában csak ideig-óráig oldja a feszültségét, hiszen nagyobb kínokat él át a saját késése, mint a várakozás miatt. Így a rendszer a helyére kerül, ő pedig ismét pontossá válik.

A késéshez társuló karakterjegyek

A gyakran késő emberekre jellemző, hogy alapvetően optimisták. Éppen ezért, mivel nem is gondolnak arra, hogy esetleg valamilyen akadály gördülhet eléjük, nem foglalkoznak a „mi lesz, ha” kérdéskörrel. Általában keresik az izgalmakat, és nehezen uralkodnak magukon.

Jeff Conte pszichológus professzor egy kísérlet keretein belül két csoportot alakított ki, az egyiket „A” típusú, céltudatos, versengő típusú emberekből, míg a másikat „B” típusú, kreatív, szemlélődő, kíváncsi emberekből. A kísérlet célja az volt, hogyan érzékelik a különböző típusba tartozó emberek az idő múlását. Mindkét csoportnak meg kellett saccolni, hogy óra nélkül körülbelül mikor telik el egy perc. Míg az előbbiek átlagosan 58 másodperc után mondták azt, hogy eltelt az egy perc, addig az utóbbiak 77 másodpercet érzékeltek egy percnyi időnek.

Tehetsz a késés ellen!

De mindig van lehetőség fejlődni.

  • Ha tudod magadról, hogy képtelen vagy időben elindulni, akkor kezdj el már előző nap készülni.
  • Nézd meg az útvonalat és hogy mennyi időre van szükséged az odajutáshoz. Fontos, hogy egészen más lehet a menetidő, amikor este, lefekvés előtt keresel rá a címre, mint ha reggel, csúcsforgalomban kell odaérned. Erre is gondolnod kell, ezt is bele kell kalkulálnod.
  • Gondold át, hogy vajon szükséges tankolnod, kocsit mosnod, bérletet venned? Ha igen, tedd meg előző nap.
  • Készítsd ki előre, milyen ruhában, cipőben akarsz menni. Vedd figyelembe a másnapi időjárást is, hogy ne az utolsó pillanatban dőljön össze megint az egész terved.
  • Indulás előtt ne vágj bele egyszerre több dologba. Csak az indulásra koncentrálj! Ugyanis, ha egyszerre több mindenbe fogsz bele, az idő sokkal hamarabb el fog rohanni, és már megint azt fogod észre venni, hogy elkéstél.
  • Ne engedd, hogy bármi elvonja a figyelmed. Koncentrálj arra, hogy el kell indulnod.
  • Ne várd meg, amíg szeretteid türelme elfogy, és már nem fognak megvárni téged, vagy esetleg már találkozni sem lesz kedvük veled.

 

 

Fontos a minta

Hogy ki miért lesz pontos, vagy épp játszik a folyton késők csapatában, az általában már gyermekkorban eldől. Látja a szülői mintát. Ám ne gondoljuk, hogy a pontos szülőnek pontos gyereke lesz. Egyáltalán nem így van. Az a kérdés, hogy a gyerek miként élte meg szülei pontosságát. Ha a nyugodt, kiszámítható élet biztonságot nyújt neki, akkor nem fogja szeretni a kiszámíthatatlanságot, és erős stresszt okoz majd neki, ha nem pontos. Ha azonban úgy élte meg a folyamatos, időben történő érkezést gyerekkorában, mint egy kényszert, akkor felnőttként lehetséges, hogy éppen az ellenkező példát fogja követni.

A krónikus késés okai

A késések hátterében az esetek nagy többségében pszichés okok állnak. [1] Nem véletlen az sem, ha valaki folyton csak a jelentős eseményekről késik el, vagy egyáltalán el sem jut azokra. Ilyenkor olyan erős lehet az a nyomás, amit az adott esemény, találkozó jelent a számára, hogy így próbálja meg eltolni, vagy elodázni a találkozóval, megjelenéssel járó döntést.

A szorongás és a késés között van összefüggés. Ha a szorongó nem a félelme legyőzésére, hanem magára a félelemre koncentrál, nem fogja tudni megoldani, hogy pontosan érkezzen.

A későkre jellemző még a fentebb említett kísérletben tett megállapítás is, mégpedig hogy másképp érzékelik az idő múlását. Amíg egy pontos embernek „már” csak 5 perce van, addig egy későnek „még” 5 perce.

De az okok között szerepelhet az is, hogy az illetőnek koncentrációs problémái vannak. Egyszerűen képtelen előre tervezni, és nem képes megszervezni, hogy ahhoz, hogy az adott időpontban megérkezzen, mikor kell felkelnie, megfürödnie, felöltöznie, elindulnia. Az ördög a részletekben lakik.

Ha valaki folyton elkésik, érdemes végig gondolnia, melyek lehetnek a késésének okai. Akár lelki, akár egyéb, külső okok állnak is a háttérben, kielemzésük sokat segíthet abban, hogy a késést minimalizálják, majd idővel teljes mértékben kiiktassák.

Ne késlekedj, és még azelőtt gondoskodj egészségedről, mielőtt megbetegednél. Lásd el  szervezeted folyamatosan C-vitaminnal.


[1]https://divany.hu/eletem/2019/04/05/miert-kesik-valaki-allandoan/

Hozzászólás