
L-Arginin
Általában mindent hajlamosak vagyunk természetesnek venni. Az állóképességünket, a teljesítményünket, az egészségünket. Pedig semmi sem jár csak úgy magától. Vagy ha igen, néha akkor is fogyni kezd. És ha nem pótoljuk, azt bizony észre fogjuk venni. Így van ez az arginin esetében is.
Mi is az az arginin?
Az arginin, vagy L-arginin egy fehérjealkotó aminosav, mely elősegíti, hogy több nitrogén távozzon a szervezetünkből. Egy csillagfürt nevű növényből fedezték fel 1886-ban. Nem esszenciális, hiszen a szerveztünk is képes megtermelni. Glutaminsavból tudjuk előállítani, illetve karbamidciklus során is keletkezhet. Azonban, ha a szervezetünket erős, vagy tartós stressz éri, illetve fehérjeszintézis során, mint amilyen például a terhesség, vagy az intenzív fizikai igénybevétel, szükség lehet külső pótlására.
Az aminosavak a legfontosabb molekulákhoz tartoznak. A DNS-ünk legfontosabb feladata sem véletlenül az aminosavak előállítása. Az arginin feladatai közé tartozik a sejtosztódás, a sebgyógyulás és az immunfunkciók.
Leginkább a sok fehérjét tartalmazó élelmiszerekben található meg, mint például a halakban, a húsokban, a mogyoróban és a tejtermékekben.
Mozdulj rá!
Sok sportoló szed arginint, Korábban leginkább a testépítők körében volt népszerű, azonban hamar rájöttek, hogy kitűnő hatása van az állóképességet igénylő sportok terén is. Alapvetően növeli a teljesítményt, és regeneráló hatása van.
Az arginin szedése által továbbá növelhető az erek oxigénszállító képessége. Ehhez persze az argininnek szüksége van egy kis pajtira, vagyis egy másik vegyületre, a nitrogén-oxidra, mely a vérerek kitágításáért felel, ezáltal fokozva a vérellátást. És hogy miért jó mindez neked, ha sportolsz? Mert az oxigénellátással együtt nő meg a teljesítményed is. Az oxigén ugyanis elengedhetetlenül szükséges a testmozgáshoz Nem csak azért, mert levegőt kell venned közben, különben megfulladsz, hanem mert az oxigént a vér szállítja az izmokba, ezáltal előállítva a szükséges energiát. Oxigén nélkül tehát az izmaink nem tudnának működni.
Amikor sportolunk, a szervezetünknek több oxigénre van szüksége. Sűrűbben veszünk levegőt, hogy több oxigén jusson a tüdőnkbe és a véráramba, és itt lép be az arginin a folyamatba, amikor kitágítja az ereket, javítja a keringést és az oxigénellátást.
Miben segít még?
- Emellett, vagyis éppen emiatt, segít a vérnyomás csökkentésében, kedvezően hat a szív működésére és energikusabbá tesz. Segítségével képessé válunk nagyobb teljesítményt nyújtani, ugyanannyi energia ráfordításával. Hatékony a szívroham és a stroke megelőzésében is. Fokozza az eldugult artériák véráramát, csökkenti a koleszterin és a trigliceridszintet, csökkenti a végtagokhoz érkező véráramlás elzáródását, és még a vérrögök képződését is megakadályozza.
- Pozitívan befolyásolja a központi idegrendszer működését.
- De nem csak ebben jó. Ahogy öregszünk, a szervezetünkben elkezd csökkeni a növekedési hormon, vagyis a GH szint. Ez a hormon felel a zsírfelhalmozódásért és az izmok megmaradásáért is. Az arginin ennek növelésére is képes.
- Csökkenti a gyulladásokat és támogatja az immunrendszert.
- Az arginin növeli az inzulinkiválasztást is, és mint tudjuk, az inzulin nagyban segíti a tápanyagok sejtbejutását. [1]
- A mozgáshoz, különösen az intenzív testmozgáshoz, a szervezetünknek szénhidrátokra van szüksége. Amennyiben nem jut kellő energia a szerveztünk számára, úgy a fehérjékből próbálja meg pótolni azokat. Ezért is fontos odafigyelnünk a kellő energiapótlásra.
- Az arginin egyedül is nagyon hatásos, mint azt olvashattad, de ha társaságot kap, még többet tehet érted. Kreatinnal kiegészítve még jobban fokozza a teljesítményt, hiszen fokozzák a fehérjeszintézist és az ATP termelést.
- A béta alanine segítségével segít kitolni a fáradási küszöböt, és csökkenti az izomzat savasodását, ezáltal az izomlázat is.
- Segíti a könnyebb elalvást és csökkenti az éjszakai felébredések számát.
- Az arginin hatékony az érelmeszesedés megelőzésében, és szexuális potencianövelő hatása is van. És ez még nem minden!
- Segít a szervezetünk védekezőképességének helyes működésében is. Mindezt úgy éri el, hogy elősegíti a szervezetben felhalmozódott méreganyagok, így az ammónia eltávolítását is. A májat is támogatja méregtelenítő feladataiban.
- Gyorsítja a sebgyógyulást és a hámosítást, és segíti a kollagén képződését.
- Segít a cukorbetegség megelőzésében.
- A fogyásban is segítségünkre van, hiszen serkenti a zsíranyagcserét. Lehetővé teszi a test számára, hogy a felhalmozott zsírt használja energiaforrásként. A nagyobb dózisban alkalmazott arginin elősegíti a gyorsabb zsírégetést. Minimalizálja a zsír jelenlétét, különösen a hasi szakaszokon.
Az argininnek ráadásul az egyedüli ismert mellékhatása, ha túl sokat fogyasztasz belőle, a hasmenés. Azonban herpesz esetében ellenjavalt, cukorbetegség, vesebetegség és májbetegségek esetén orvosi konzultáció szükséges a szedéséhez.
Az L-arginin és a szex
Nézzük meg kicsit részletesebben, hogyan segít a merevedési zavar, vagy éppen a meddőség legyőzésében. Amellett, hogy fokozza a vérellátást, a sejtreplikációban is részt vesz. Ezáltal javítja a termelt sperma mennyiségét és mozgékonyságát. Azokat a férfiakat, akik szív- és érrendszeri problémákkal küzdenek, általában nagyobb eséllyel fenyegeti merevedési zavar és termékenységi probléma. Az Andrology folyóiratban megjelent 2017-es tanulmányban az L-arginin és az L-citrullin szintjét vizsgálták, és megállapításra került, hogy mindkét aminosav szintje alacsony volt a merevedési zavarral küzdő férfiak esetében. Ha pedig valaki még emellett folyamatosan magas stressznek van kitéve, még nagyobb szüksége van az arginin pótlására. De nem csupán a férfiak, hanem a nők is megtapasztalhatják, hogy milyen jótékony hatással bír a termékenységükre, továbbá a policisztás petefészek szindróma esetén is segítségükre lehet.
Miért jutott belőle kevesebb?
Az intenzív testmozgás és a stressz hatásain kívül egyéb okai is lehetnek annak, ha a szerveztünk nem képes elegendő mennyiségben előállítani számunkra. Ilyen lehet
- az alacsony fehérjetartalmú étrend, így például a vegán életmód, vagy a vegetáriánus étkezés esetén is kialakulhat arginin hiány,
- ha valakinek emésztőrendszeri problémái vannak, amely megnehezíti a fehérjék metabolizálását,
- a dohányzás szintén csökkenti a természetes arginin szintet,
- egyéb genetikai tényezők is okozhatják a csökkenését.
Argininben dús ételek
Ahogy azt a cikkem elején már említettem, természetes úton is tudjuk pótolni a hiányzó arginint, így az alábbi ételekből is beszerezhetjük a kellő mennyiséget.
- pulykamell - ebben igen magas mennyiségben fordul elő. Egy főtt pulykamell akár 16 grammnyi arginint is tartalmazhat.
- csirkehús
- sertéshús, leginkább karaj
- marhahús
- szójabab
- földimogyoró
- tökmag
- tejtermékek
- tojás
- hal
- szezámmag
- belsőségek
- napraforgó
- mandula
Az L-argininről tehát elmondhatjuk, hogy majdnem „a mindenre is” jó. Természetesen itt is, mint minden táplálékiegészítő esetében fontos tudni, hogy minden mindennel összefügg. Így a szedését össze kell hangolni az egyéb szedett vitaminokkal és táplálékkiegészítőkkel. Azonban, ha stresszes időszakod van, vagy hosszú idő után elkezdtél edzeni, esetleg nagyobb fizikai igénybevételnek teszed ki magad, vagy éppen egy jelentős versenyre készülsz, érdemes a szedésében gondolkodnod. Segítségével nem csupán a teljesítményedet leszel képes fokozni, de még számos pozitív hatását is élvezheted, a teljes szervezetedre vonatkozóan.
Ha fokozni szeretnéd a teljesítményedet, vagy segíteni szeretnéd a helyes működését, feltétlenül próbáld ki az L-Arginin port.
[1]https://www.hazipatika.com/taplalkozas/anyagcsere/cikkek/l-arginin_a_mindent_javito_aminosav/20170424151933