A megtépázott idegrendszerre is van gyógymód: úgy hívják, hogy neurogenezis!
Míg a genezis szó jelentése a legtöbbünk számára ismerős, hiszen eredetnek vagy keletkezésnek fordítjuk a legtöbbször, a neurogenezis definiálásával már akadhatnak problémák. Hogy mit takar ez a roppant titokzatos szóösszetétel? Egy pszichológiai szempontból igencsak jelentős folyamatra utal: az idegsejtjeink felnőttkori újratermelődésére! Máris elmondjuk, hogy miért is olyan fontos ez!
Időnként biztos te is elcsodálkozol azon, hogy milyen jól működik az agyunk: például akkor, amikor egy számodra ismeretlen környezetben is sikerül tájékozódnod, vagy épp a legnagyobb rohanás közepette levágott slusszkulcsot is néhány másodperc alatt megtalálod.
Persze vannak ennél jóval bonyolultabb műveletek, ami az agyban lévő vezérlőközpont utasítására hajtódnak végre, mégis ezek azok az apróságok, amik megkönnyíthetik, vagy hiányuk esetén igencsak megnehezíthetik az életet.
Ahogy az is, ha idővel azt tapasztalod, hogy egyre nehezebben emlékszel vissza nemcsak a hosszú, hanem a rövid távú emlékekre is, vagy sokkal nagyobb idő- és energiabefektetést igényel a tanulás, egy-egy új szakma, esetleg idegen nyelv elsajátítása.
Nem nehéz belátnod, hogy ezek a váratlan és kevéssé várt fordulatok, nemcsak a magánéletedre, a családoddal, illetve a barátaiddal való kapcsolatodra lehet negatív hatással, hanem a munkahelyi előmeneteledre, a karrieredre is.
Amikor még nem hittek a neurogenezisben
Korábban azt feltételezték a kutatók és az orvosok, hogy az idegrendszer, jobban mondva az idegsejtek kifejlődése a gyermeki évek fejlődéséhez köthető. Úgy gondolták, hogy az idegrendszer fejlődése embrionális és csecsemőkorban a legintenzívebb, majd egy bizonyos kor, jobban mondva a felnőttség elérése után már növekszik tovább az idegsejtek száma.
Egyszerűen véget ér a neuronok termelődése és már csak azzal gazdálkodhatsz, amid éppen van, azt osztod be életed végéig. Éppen ezért tartották úgy, hogy a neuronok számának csökkenése játszik szerepet például az Alzheimer-kór vagy épp a Parkinson-kór kialakulásában is, de a legújabb kutatások kicsit árnyalják a képet.
A XX. század elején, egész pontosan 1928-ban ugyanis Santiago Ramón y Cajal, a modern idegtudomány atyja kategorikusan kijelentette, hogy felnőttkori neurogenezis nem létezik.
„A fejlődési folyamat végére a növekedés és a regeneráció képessége teljesen megszűnik. A felnőttek neurológiai központjai rögzítettek, befejezettek és megváltoztathatatlanok. Idővel elhalnak és egyetlen részük sem képes megújulni.” – Santiago Ramón y Cajal[1]
Aztán jöttek az állatkísérletek
Ramón y Cajal elméletét már az 1980-as években elkezdték megkérdőjelezni, de az első nagyobb horderejű kutatásra Jeffrey Macklis agykutató egereken elvégzett állatkísérletéig kellett várni.
Macklis olyan kifejlett egerekkel dolgozott, akik a kísérletet megelőzően egy szagoktól elszigetelt dobozban éltek, így számukra csak az egéralom szaga volt ismerős. A kísérlet lényege az volt, hogy annak időtartama alatt minden nap más és más illattal ismertette meg az állatokat, például a rózsáét, a narancsét vagy épp a csokoládéét.
Kutatótársaival együtt arra voltak kíváncsiak, hogy milyen fejlődés figyelhető meg az új illatok hatására az állatok agyában. Tanulmányukban[2] bemutatták, hogy az új szagok-illatok hatására az egerek homloklebenyében új idegsejtek keletkeztek, amik aztán a szaglóközpontjukba vándoroltak.
Ezek az új idegsejtek pedig igencsak aktívvá váltak – legalábbis néhány hét erejéig: nyúlványokat növesztettek és olyan kapcsolódási pontokat hoztak létre, amelyekkel más idegsejtekhez kötődtek, majd az egerek idegrendszerébe integrálódtak.
Külön érdekes megfigyelés volt még az is, hogy az idősebb – vagyis nem a kísérlet hatására létrejött – idegsejtek még az ismeretlen illatok hatására sem aktiválódtak, így azt a következtetést tudták levonni, hogy az új idegsejtek az új illatok megtanulására jöttek létre, nem a régebbiek helyettesítésére.
De mi a helyzet az emberi, felnőttkori neurogenezissel?
Bár a felnőttkori neurogenezist még mindig rengeteg vita övezi tudományos berkekben is, azért akad néhány olyan kutatás[3], ami alátámasztja az elméletet. Ezek alapján a következőket állapították meg a tudósok:
- az új idegsejtek a halántéklebenyben elhelyezkedő hippocampusban (valamint még a szubventrikuláris zónában) jöhetnek létre,
- mivel a hippocampus jelentős szerepet játszik a hangulat, az érzelmek, az emlékezés és a tanulás, a térbeli tájékozódás szabályozásában, ezért az új idegsejtek is főként ezeken a területeken aktiválódnak.
Vagyis a neurogenezisnek köszönhetően egy egész életen át fenntarthatjuk szellemi frissességünket, és képesek lehetünk új ismeretek elsajátítására, tudjuk majd mihez kötni és megkülönböztetni egymástól az egyes emlékeket.
Emellett, ha ügyelünk arra, hogy fenntartsuk a neurogenezis állapotát, akkor a fentebb már említett Alzheimer-kór és Parkinson-kór kialakulásának kockázatát is csökkenthetjük. Ennek a két betegségnek ugyanis pont a neuronok számának csökkenése lehet az egyik kiváltó oka.
Jó hír: mi is gyorsíthatjuk az új idegsejtek termelését
Nagyon úgy tűnik, hogy szerencsénk van az agyunkkal, ugyanis ez a roppant precíz szerkezet kifejlesztett néhány olyan folyamatot, amivel mi magunk is elősegíthetjük a neurogenezis folyamatát.
Legalábbis erre a következtetésre jutott a londoni King’s College egyik vezető beosztású neurológusa, Dr. Sandrine Thuret[4] is. A doktornő ugyanis kutatásai során úgy találta, hogy az omega-3 zsírsavakban és flavonoidokban bővelkedő táplálkozással, a folyamatos tanulással és sportos életmóddal (főként futással), illetve aktív szexuális élettel is gyorsíthatjuk a neuronok termelését és fenntarthatjuk a neurogenezis folyamatát. Azért ez elég jól hangzik, nem igaz?