Önértékelés – De vajon valóban csak rajtunk múlik?

Posted by Szexvital.hu 2021-02-02 0 Hozzászólás

Természetesen nem. Sőt, a mai, social media által uralt világunkban sokkal nagyobb hatással vannak ránk mások, mint gondolnánk. Persze vannak kivételek, és ők igazán szerencsésnek mondhatják magukat. Mert sajnos a közösségi média sokak önértékelését viszi el rossz irányba.

Az önértékelés nyomában

Az önértékelés, annak ellenére, hogy rólunk szól, nem csupán a mi véleményünk saját magunkról. Meghatározza, hogyan állunk saját magunkhoz és másokhoz is, és döntő jelentőséggel bír benne a gyerekkorunk. Az alapot a szüleink adják meg hozzá, majd folyamatosan változik, hiszen minden társas kapcsolatunk hatással van rá. Hogy mennyire stabilan tudjuk megőrizni, az attól függ, mennyire erősen lett bebetonozva az alapja.

Természetesen nagyon rossz lenne, ha mindenki úgy érezne saját maga iránt, mint gyerekként. Normális esetben a minket ért változások hatására a jellemünk és az önértékelésünk is fejlődik.

 

 

A szépség és tökéletesség világa

A Facebook, az Insta és megannyi közösségi felület idejét éljük. Ha valakiről megtudjuk, hogy nincs profilja valamelyik oldalon, minimum marslakónak nézzük. Mert aki nincs fent ezeken, az szinte nem is létezik. De vajon miért?

Természetesen megvan ezeknek az oldalaknak is a haszna. Régi ismerőseinkkel vehetjük fel a kapcsolatot, közel érezhetjük azokat a szeretteinket, akik fizikailag távol vannak tőlünk, de sajnos sokaknak ez nem elég.

A belső értékek helyett leginkább a külsőségekkel foglalkoznak, így eláraszt minket a kozmetikázott képek és tartalmak sokasága. Tele van boldog, tökéletes munkával, gyerekkel és párral rendelkező emberekkel, akik csak úgy függnek a like-októl. Már lassan úgy vannak vele, hogy egy reggelit sem lehet elfogyasztani anélkül, hogy azt ne posztolják ki. Hogy miért? Rengeteg oka lehet. Önértékelési zavar, figyelemfelkeltés, és még sorolhatnám. Persze mondhatod, hogy nincs abban semmi rossz, ha valaki kitesz egy képet a tökéletes tejhabbal ellátott kávéjáról. És valóban, valószínűleg senkinek a lelkébe nem gázol bele ezzel. Vagy mégis. Mert itt nem állunk meg. Nem csak a kávénak kell tökéletesnek lennie, hanem az azt elfogyasztó személynek. És a filtert nem csak a kávéhoz használják…

Felülről lőtt szelfik, ahol „véletlenül” bepillantást nyerünk a dekoltázsba. Edzés közbeni tükrös szelfi, tökéletesre retusált sminkben. És ömlenek a like-ok, mert hát milyen menő, hogy elment edzeni, és még arra is futotta az energiájából, hogy szelfizgessen közben. Vagy csak arra futotta. És persze a kép alapos megszerkesztésére. Mert nem lehet fáradtan, karikás szemekkel szerepelni. Az nem elég jó. Így hát két út áll előttünk: beállunk ebbe a hamis sorba, vagy túllépünk a Facebook hazugságokkal teli világán, és nem hagyjuk behúzni magunkat.

Nem a posztokkal van a hiba

Természetesen mindenki posztol, és ezzel nincs is baj. Ha valami fontos, meg akarjuk osztani. De vajon miért van szükségünk rá, hogy olyan emberek lássák a számunkra fontos pillanatokat, akikkel egyébként semmi közös nincs bennünk, a közösségi oldalunk ismerős státuszán kívül? Miért nem elég, hogy a hozzánk legközelebb állókkal osszuk meg, ami nekünk sokat jelent? Miért lessük, hogy kik és milyen mennyiségben like-olják a posztjainkat? És mi miért like-olunk?

Az önértékelés fura kis szerzet. Egy pillanat alatt semmivé tud válni. És olyankor jól tud esni a legapróbb megerősítés is. Hát ezért kell szinte kényszeresen posztolgatni sokaknak. Hogy lássák, ők is lehetnek sztárok, hacsak egy röpke pillanatra is. De ha ez a pillanat éppoly hamis, mint a képen látható mosoly? Akkor vajon mire is jó ez?

Az utcán összefutva 10-ből majdnem hogy 10, naponta magáról posztoló felhasználó egyáltalán nem hasonlít a profliképére. És nem azért, mert a házikedvencét tette ki. Mondjuk ez is megérne egy cikket, de ebbe most nem megyek bele. Hogy finoman fogalmazva is butaság agyon photosoppolt képeket posztolgatni? Hát persze hogy az. De itt jön be az önértékelés kérdése. Ha ránéz a képre, elhiszi, hogy valóban ilyennek látják,. És hogy ilyennek kell lennie.

Elképzelhetetlen, hogy egy középkorú nőt ráncokkal együtt is lehet szeretni? Hogy nem szükséges, sőt, inkább visszatetsző, ha tizenéveseknek való ruhákban pózol a szétfilterezett fotókon? Hogy ettől nem több lesz, hanem kevesebb? Na igen, ehhez kell a biztos önértékelés, és az ehhez szükséges tartás. Mert ha tudom, hogy milyen értékekkel bírok, nem lesz szükségem a folyamatos megerősítésekre.

 

 

Az egészséges önértékelés

Campbell szerint [1] annak lesz negatív az önértékelése, akinek nincs kialakult, stabil képe önmagáról. De hogy valóban boldogabb az, akinek magas szinten áll az önértékelése? Nem feltétlenül. A túlzottan magas önértékelés ugyanis nagyon könnyen vezethet agresszív viselkedéshez. Seligman véleménye szerint nagyon óvatosan kell bánni azzal, ha valakinek csupán kívülről gerjesztett, magas önértékelése van, hiszen emögött a legtöbb esetben nem áll belső meggyőződés, így az ilyen emberek könnyen függővé válnak mások véleményétől. És a mások alatt itt mindenkit értünk.

Nem fognak mérlegelni, és elfogadni azt a nagyon is igaz mondást, hogy ne azt nézd, mit mond, hanem azt, hogy ki mondja. Sajnos a közösségi média színterén is rengeteg a negatív komment, és ez sokak önértékelését küldi padlóra. Különösen, ha az illető még gyerek.

Ahhoz, hogy valóban értékessé váljunk, és annak is lássuk magunkat, nem a like-ok és a szelfik világába kell menekülni. A következők azonban nagyon sokat tudnak segíteni:

  • Tudatosság: meglátni és elfogadni, hogy vannak rossz és jó oldalaink, és szembenézni azzal, hogy az élet nem csupán boldogságot tartogat számunkra. Tudatosan élni, és nem úszni az árral. Nem csak a külsőségekre adni, hanem odafigyelni a belső tulajdonságokra. Azokkal törődni, akik nem szerepet játszanak, hanem fontos szerepet töltenek be az életünkbe.
  • Önelfogadás: nagyon szorosan összefügg a tudatossággal. El kell tudnunk fogadni, hogy mindenről megvan a véleményünk és ez néha nem vet ránk pozitív fényt. Sokszor csak mi vagyunk tisztában azzal, hogy bizonyos dolgokról mit gondolunk, és ezt meg is tartjuk magunknak. Ez nem baj, de nem szégyen az, ha valaki néha féltékeny, néha túlságosan aggódik, néha túl hirtelen. Lehet célkitűzés, hogy ezeken változtassunk. De fogadjuk el, hogy emberek vagyunk.
  • Felelősségvállalás: A gondolat a fejünkben fogalmazódik meg, anélkül, hogy befolyásolni tudnánk. A tetteinket viszont kontroll alá kell vonnunk, és felelősséget kell vállalnunk értük.
  • Asszertivitás: ez a mások szabadságát nem sértő érdekérvényesítés. Asszertív alapjogunk, hogy bármire nemet mondhassunk, hogy tiszteletet várjunk el másoktól magunkkal szemben, de ezt nekünk is meg kell adnunk mások felé.
  • Céltudatosság: célok kellenek ahhoz, hogy kilábaljunk a hétköznapok mókuskerekéből. Ezek éltetnek, és elérésük óriási önbizalmat és boldogságot tud adni.
  • Integritás: felnőttként van egy értékrendünk, amelyet megtartunk, és nem engedjük, hogy mások gyökerestül megváltoztassák azt. A szilárd önértékelést az adja, ha képesek vagyunk ezekkel az érvekkel összhangban cselekedni.

Hogy ne legyen szükséged a folyamatos külső megerősítésre, járasd csúcsra az agyad az Agyserkentő Extra Csomagjával.


[1] https://mindsetpszichologia.hu/az-egeszseges-onertekeles-hat-alappillere

 

Hozzászólás