
Ismerkedjünk meg a hevítőrúd dohánnyal!
Régóta dohányzol? Nem is tudod elképzelni az életedet a nikotin nélkül? Esetleg a bűzös, füstölő rudat szívesen letennéd úgy, hogy ne szenvedj hiányt a niktonból? Szerencsére nem csak a nikotintapaszok jelentenek megoldást, hanem itt az ideje, hogy közelebbről is megismerjük a hevítőrúd dohányt!
Mi az a hevítőrúd dohány?
A dohányboltokban kapható hevítő készülék alapvetően egy elektronikai eszköz, ami arra hivatott, hogy nem égeti, hanem hevíti a dohányt. Ennek következtében nem jön létre égéstermék és füst sem, ami a környezet számára mindenképp egészségesebb alternatíva. Az, hogy ez a használó számára is így van-e, még erősen vitatott, bár Amerikában nyáron engedélyt kapott a gyártó, hogy módosított kockázatú dohánytermék minősítéssel hozza forgalomba a termékeit. Ez azt jelenti, hogy kevesebb ártalmas anyaggal bír, mint a hagyományos értelemben vett dohány.
Kutatások szerint a dohány hevítése jóval egészségbarátabb eljárás, mint az égetés. Ennek során sokkal kevesebb káros anyag termelődik, mint égetéskor, így az egészségügyi kockázat is sokkal kisebb. Persze azt nem szabad elfelejteni, hogy a hevítőkészülékek egyáltalán nem segítenek abban, hogy valaki leszokjon a dohányzásról, így a legjobb módja, ha nem is szokunk rá, vagy pedig olyan módszert választunk, ami hatékony segítséget nyújt.
Dohányt tartalmaz
Sokan élnek abban a tévhitben, hogy a dohányboltokban kapható hevítőkészülékek és az E-cigi vagy a nikotinmentes hevítőrudak egy és ugyanaz, pedig csak néhány közös tulajdonságuk van.
Azt biztosra vehetjük, hogy mindkét verzió füstmentes, és segít azoknak, akik nem szeretnék letenni a cigit, de a füsttől meg szeretnének szabadulni, és egy kicsivel kevesebb káros anyagot vinnének be a szervezetükbe.
Mind a kettőre igaz az is, hogy elektronikus eszközről van szó, ami hevíti a belekerülő anyagot. Az első, óriási különbség itt jelentkezik, mert a dohányboltokban kapható hevítőkészülék valódi dohányt hevít, így ezáltal dohánypára keletkezik, ami nikotint tartalmaz.
Az E-cigaretta ezzel szemben úgynevezett e-likvideket, ami egy nikotintartalmú folyadék.
Kutatások azt is bebizonyították, hogy azáltal, hogy nem hoz létre füstöt az égés következtében, jelentősen csökken a különböző káros anyagok szervezetbe kerülésének a kockázata. Ez persze közel sem azt jelenti, hogy kockázatmentes vagy egészséges alternatívája lenne cigarettának, maximum azt, hogy nem annyira káros.
Megéri váltani?
Ezt a kérdést elsődlegesen mindenkinek magának kell eldöntenie. Árban nincs jelentős különbség, és darabszámban is megegyezik a hagyományos cigarettával. Egy hevítőkészülék szerencsére nincs aranyárban és szerencsére minden dohányboltban kapható. A hozzá tartozó rudacskák, melyek kaphatóak webáruházunkban is, bár jóval kisebbek, mint hagyományos társaik, ettől függetlenül nagyjából ugyanannyi ideig tartanak. Ez azt jelenti, hogy a készülék egy töltéssel 6 percig vagy 14 szippantásig élvezhető.
Ahogy látható, a hevítőkészülék nem egy cigiről leszoktató készülék, így nem is az egészség alappillére, de jó megoldás azoknak, akik nem akarnak lemondani a nikotinról, de próbálnák egy kicsit egészségesebb szintre terelni a dohányzást. Éppen ezért, ha te is így érzed, akkor ne félj váltani, mert csak egy kellemes és a környezeted számára is higiénikus megoldást nyújtasz mindenkinek!
Hevítőrudainkat ide kattintva éred el!