Vizsga, vizsga hátán: így éld túl a szóbelit – anélkül, hogy megbolondulnál!

Posted by Szexvital.hu 2019-05-13 0 Hozzászólás

Hiába a jó idő, a napsütés, és a nyár ígérete, a május a diákok körében mégiscsak rettegett hónap: nemcsak az érettségizőknek, hanem az egyetemistáknak is. Mégpedig a kínok kínpadját jelentő vizsgaidőszak miatt.

A mazochistákon kívül szinte senki sem szereti kitenni magát egy olyan stresszhelyzetnek, amit egy szóbeli vizsga jelent, pláne, ha az érettségiről van szó. Főként azért, mert az érettségin a korábbi évek jól megszokott gyakorlatával szemben, sokkal nagyobb az elvárás: 5 tantárgy mintegy 4 évnyi anyagát kérik rajtad számon. 

Kevés olyan diák van, aki az érettségi időszak végére ne lenne kimerült, mondhatni kész idegroncs, és a nyugalom, valamint a tudás megkérdőjelezhetetlen birtokosaként zárná le élete egyik legstresszesebb 1,5 hónapját. 

Most elmondjuk, mit tehetsz meg annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet hozd ki ebből a kemény időszakból úgy, hogy közben még az elméd épségét is megőrizd! Ráadásul ezeket a tippeket az egyetemen is hasznosíthatod… 

Kezdjük rögtön a legalapvetőbb tennivalókkal!

Tartalomjegyzék:

Állj ellen a kísértésnek! Kivéve, ha a pihenésről van szó…

A tapasztalat azt mutatja: hiába a sok tanulnivaló, ha egyszer annyira fáradt vagy mind mentálisan, mind fizikálisan, hogy egy betűt sem fogsz fel a már 2 órája bámult tételből. Éppen ezért nem árt, ha kipihent, friss aggyal próbálod meg magadévá tenni a görbülő jegyhez szükséges tudásanyagot.

Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a megfelelő alvásmennyiségnek – melynek egy része lehetőleg az éjfél előtti órákban legyen –, valamint a kipihent szervezetnek mekkora szerepe van a teljesítményben! Nem nehéz belátni, hogy pihent aggyal a tanulás is könnyebben megy, hiszen a memória és a koncentráló képességed is ebben az esetben jár a csúcson.

Iktass ki minden zavaró körülményt!

Természetesen nem kell most rögtön a feng shui előírásainak megfelelve átrendezni a szobádat, de az tényleg nem árt meg, ha leépíted magad körül a zavaró tényezőket. Kezdheted is, mondjuk egy alapos rendtétellel!

Egyébként a zavaró tényezők közé sorolhatsz mindent, ami egy kis titkos élvezetet biztosít, de eltereli a gondolataid a tanulásról: hiába tartod hasznosnak a tv-ből, esetleg a rádióból érkező háttérzajt, valójában csak eltéríti a figyelmedet a tanulásról. 

Ez a helyzet a számítógéppel is: ha már kigyűjtöttél róla minden anyagot, ami az aznapra szánt tételekhez kapcsolódik, kapcsold ki a gépet! Ne maradjon melletted üzemkész állapotban, mert csak arra fog ösztönözni, hogy mással kezdj el foglalkozni.

Sajnos ugyanez érvényes a telefonra is, főleg ha a leggyakrabban ott használod a Facebookot, az Instagramot, a Snapchatet és társaikat. Hiába áltatod magad azzal, hogy csak pár percre lépsz fel, ez sajnos nem fog összejönni!

Az egészség a kulcsa mindennek!

Nem győzzük elégszer felhívni rá a figyelmet, hogy a mozgásnak, és a kiegyensúlyozott táplálkozásnak milyen hangsúlyos szerepe van, nemcsak az egészséges életben, hanem a tanulási folyamat során is. Ezek a tevékenységek igenis hatással vannak az energiaszintedre.

Ha más mozgásforma nem is fér bele az idődbe, de legalább egy órát sétálj naponta a friss levegőn, hidd el, jót fog tenni! Juttasd egy kis oxigénhez a szervezetedet, házon kívül is.

tippek-a-szobeli-vizsgahoz-1

Ráadásul, ha emellett még rengeteg vizet iszol, és olyan agyserkentő élelmiszereket fogyasztasz, mint például a halak, olajos magvak, bogyós gyümölcsök, sötétzöld leveles növények, akkor már majdnem mindent megtettél az agyad jóllétéért. 

Cifra palota helyett: memóriapalota

Tudományos kísérletek is bizonyították, hogy az újraolvasás nem éppen a leghatékonyabb tanulási módszer. Ennél ma már vannak sokkal jobbak, amik ráadásul a szimpla olvasásnál nagyobb élvezetet is nyújtanak!  

Íme 5 módszer, ami hatékonyabb az újraolvasásnál!

1. Memóriapalota

Ezen módszerek egyike például a memóriapalota, amit már az ókorban is sikeresen használtak, így elmondhatjuk róla, hogy kipróbált és bevált folyamat. A hatékonysága abban rejlik, hogy képzettársítás segítségével fejleszti a memorizálós képességeidet.

Minderre úgy kerül sor, hogy egy általad kiválasztott – ez lehet a szülői otthon, a nagymama háza, nyaraló, esetleg albérlet – vagy elképzelt ingatlanban annak minden zegét-zugát megtöltöd a számodra fontos információkkal. 

Ezt képzettársítással viszed véghez, vagyis a lehető legrészletesebben elképzelsz minden megjegyzendő dolgot, lehetőleg valamilyen extrém, szexis, abszurd, vicces, vagyis könnyen felidézhető történetet vagy képet kreálva hozzá, majd azt az ingatlan egy-egy helyiségéhez párosítod. 

Fontos, hogy legyen egy képzeletbeli útvonalad, amin szobáról szobára járva fel tudod idézni a memorizáltakat. Ha késznek érzed rá magad, sétálj helyiségről helyiségre és ellenőrizd, hogy mennyire könnyen jutnak eszedbe a tanultak. Ha kicsit nehézkesen megy, érdemes némileg extrémebb képet társítani az adott anyaghoz.

2. Pomodoro-módszer – amikor a tanulás paradicsomi magaslatokba hág

Igazság szerint, a Pomodoro-módszer egy konyhai időmérő eszközről kapta a nevét. Ez az az eszköz, aminek a kinézete általában a paradicsomra hajaz – innen az elnevezés is –, és amelynek a tetejét, illetve az alját más irányba lehet tekerni. Az idő lejártával pedig csörögni kezd.

Bár a főzés nem épp a tanulást elősegítő módszerek egyike, mégis ennek az eszköznek kölcsönvételével hatékony tanulási ritmust adhatunk meg. Az emberi agy ugyanis összesen 25 percig képes egyfolytában, egy dologra koncentrálni, ezután jöhet menetrendszerűen a fáradtság, és az unottság is, a téma iránti lelkesedés alábbhagyása. 

Ezért a 25 perces etap végére iktass be egy 5 perces szünetet, ami az agyadra és a memóriádra is frissítőleg fog hatni. Egyébként, ahogy az ebédnél, úgy a tanulásnál is 4 pomodoro az ideális: egy összességében 2 órás, azaz 4 db 25 perces tanulási fázisra és 4 db 5 perces szünetre bontott szakasz után érdemes tartani egy hosszabb pihenőt. 

Ilyenkor sétálj egyet, hallgass egy kis zenét, vagy nézd meg a kedvenc sorozatod egy részét. Utána újra belevághatsz a tanulásba!

3. Tedd színesebbé a tanulást!

Fontos, hogy megtanulj szelektálni az információk között, és ne húzz alá minden apró információmorzsát a tankönyvedben, vagy a többi jegyzetedben. Ahhoz, hogy kiemeld a lényeget, használj színes szövegkiemelőket, vagy színes jegyzetpapírokat, így garantáltan a legfontosabbakon fog megakadni először a szemed.

Érdemes kísérletezned még az infógrafikákkal, a folyamatábrákkal, valamint a diagramokkal, hiszen a vizuális segédeszközök nagyon alkalmasak arra, hogy ellenőrizd velük a saját tudásodat.

Képletesen értve azt is mondhatjuk, hogy ne csak az írott szövegre támaszkodj: ha az adott tételnél a rendelkezésedre áll bármilyen hang- vagy videófelvétel, nyugodtan használd fel azokat is!

4. Ha a magolásban nem, de a rímfaragásban még lehetsz te az etalon!

Bár ez a legkreatívabb elmék módszere, de ha esetleg rímbe faragod a tananyagot – legyen az bármilyen nevetséges is –, könnyebben megjegyzed és felidézed majd!

tippek-a-szobeli-vizsgahoz-2

5. A kártya nem az ördög bibliája

Tanulókártyákkal, memóriakártyákkal és nyelvtanulás esetén szókártyákkal is jelentősen megkönnyítheted a saját dolgodat. Így játékos formában ragadnak meg benned a lényegi információk, ami az adott témával kapcsolatos háttértudásodat is elő fogja hívni!

+1 MSBR – vagyis tudatos jelenlét alapú stresszcsökkentés

Első olvasásra talán furcsának találhatod, hogy a hatékony tanulási módszerek közé soroltunk egy olyan programot, ami inkább a tudatosság elérésében lehet a segítségedre. Pedig a tudatosság az egyik kulcstényező a tanulásban!

Maga a program, illetve a tudatos jelenlét arra apellál, hogy minden figyelmünkkel, aktívan az aktuális pillanatra fókuszálunk, és a tudatosságot bevonva a játékba, olyan dolgokra is felfigyelünk, ami korábban talán kiesett a látókörünkből. 

A tudatos jelenlét alapú stresszcsökkentés igazából olyan képzési program, ami jógagyakorlatok, légzésfigyelés, test-pásztázás, meditáció, és a rutincselekvések tudatos megfigyelése által segít tudatosabbnak, következetesebbnek lenni a munkánkban, valamint a tanulásban. 

Segít fenntartani a figyelmet, biztosítja a célok eléréséhez szükséges kitartást, ellenállóbbá tesz a figyelemelterelésekkel szemben. Egy próbát mindenképp megér!

NE a halogatás művészetében alkoss kiválót!

„Ej, ráérünk arra még!” – Bár az írásbeli érettségi vizsgák után viszonylag hosszú idő áll a rendelkezésedre ahhoz, hogy minden szóbeli tételt alaposan kidolgozz – ha az év folyamán esetleg még nem tetted volna meg –, és megtanulj, NE hagyj semmit sem az utolsó pillanatra!

Főként azért, mert az agyadnak már eleve olyan brutális mértékű tudásanyagot kellene tárolnia és seperc alatt prezentálnia a szóbelin, hogy annak a befogadására igenis időt kell szánni! 

Ha valami mégis balul kezdődne a szóbeli vizsgán…

Ne add fel akkor sem, ha esetleg olyan tételt húztál, amihez úgy érzed, hogy hozzá sem tudsz kezdeni. A legfontosabb az, hogy megnyugodj,és  igyál egy kis vizet, hogy megfelelően hidratált legyél. Emellett kapj be néhány falatot, ugyanis a rágás is serkenti az agyműködést.

Ezután próbáld meg magad elé képzelni az adott tétel képét, és igyekezz felidézni róla néhány mondatot, majd írd le őket. Van, akinél például az írás is segít előhozni az elfeledettnek hitt emlékeket. Ezért is fontosak a fentebb már említett színes kiemelések, hogy a lényeg, a kulcsszavak az eszedbe jussanak. Ha viszont tényleg minden kötél szakad, a legrosszabb esetben új tételt is kérhetsz. De erre úgysem kerülhet sor! 

Ha még tovább csökkentenéd a vizsgaidőszak jelentette stresszt, és rákapcsolnál a tanulásra, az ES 7 Agyserkentő tablettát Neked találták ki!

Hozzászólás